Jessica Smith

[You must be registered and logged in to see this image.]

Teljes név: Jessica Smith
Becenév: Jessy, Jess
Nem: Nő
Kor: 111 (valahol a 24 és 25 év határán)
Faj: driád
Születési idő és hely: Nagy-Brittania, 1900. 05. 26.
Átváltozás: -
Foglalkozás: orvos

Külső jellemzők: Nem mondhatnám, hogy kifejezetten magas lennék, hiszen évekkel korábban megálltam a növésben valahol a 165 centiméter körül, ha jól emlékszem, bár régóta nem mérettettem meg magam sem ilyen, sem pedig a súlyom terén, így igazság szerint saccolni sem nagyon tudok, de nem is szeretnék. Az alkatomat arányosnak mondanám, ott, és éppen annyira vagyok ellátva ilyen-olyan görbületekkel, ahol szükségem van rá. Az arcomról nem is tudom, mit lenne érdemes elmondanom. Igazság szerint, mindenki olyannak látja, amilyennek akarja. Van, aki szerint szép, és akadnak olyanok is ezen a világon, akik nagy valószínűséggel nem ezt a véleményt pártolják, hanem pont az ellenkezőjét. Van akiben a szemem sötétbarna, már-már fekete színe bizalmatlanságot kelt, de ismerek olyat is, akiben bizalmat. A hajamat, aminek a szememhez hasonló árnyalatot sikerült örökölnie, már egészen kis korom óta növesztem, most majdnem a derakamig ér, aminek megvan az a határozott előnye, hogy igen változatos frizurákat alkothatok magamnak. Hol kiengedve hagyom, vagy összefogom egy szép lófarokba, esetleg szépen összefonom, minden csak azon áll, vagy bukik, hogy mikor milyen kedvem van.
Néhány szót az öltözködési szokásaimról: igazság szerint mindenevő vagyok ezen a téren, a legkülönbözőbb stílusú ruhák függnek a szekrényemben - persze egyik sem valami elismert márkajelzéssel ellátott darab, hiszen hiszen orvosként nem mindig a saját kényelmemet tartom szem előtt, de ennek ellenére azt kell mondaom, nem lehet okom panaszra. Bármilyen alkalomról legyen is szó, megtalálom azt a ruhaösszeállítást, aminek köszönhetően nem hozok magamra szégyent.

[You must be registered and logged in to see this image.]
Azt hiszem, mindannak ellenére, ami velem történt, sikerült egy normális, nyugodt személyiséget magamra ölteni az évek folyamán. Azt hiszem, ebben az is élesen közrejátszott, hogy idővel meghallottam a hívást, és hagytam, hogy a természet tegye a dolgát, legyen minden úgy, ahogyan lennie kell. Driád lettem, és most ennek megfelelően élem az életemet a várost körülvevő erdőt figyelembe véve. Ugyanakkor, a nyugalom mellé némi vadság is került belém, amiről azt hiszem, részint a nevelőotthon tehet, ahol egy ideig éltem, de természetesen, ezt a vadorzó oldalamat igyekszem palástolni a többi ember előtt. Egyfelől azért, mert nem vagyok rá büszke, másrészről pedig nem szeretnék szégyent hozni azokra, akik közé most tartozom. Mindezzel együtt egy talpraesett valakinek tartom magam, aki minden helyzetben képes feltalálni magát, ha erre van szüksége, emellett ott lobog bennem a bizonyítási vágy is, hogy rámutassak: valóban képes vagyok elérni a kitűzött célomat, bármi legyen is az.



[You must be registered and logged in to see this image.]
Apa: James Smith, elhunyt, kapcsolatunk felületes volt
Anya: Helen Smith, elhunyt, kapcsolatunkat barátinak mondhatnám
Testvér: -
Egyéb: -



[You must be registered and logged in to see this image.]
Egy olyan század elején születtem, amikor az emberek még sokkal nyugodtabb életet éltek, mint napjainkban. Ugyanakkor, az igazsághoz hozzátartozik, hogy 1900-as évek eleje, bár ezt is a boldog békeidők közé sorolják, már sokkal több viharfelhőt tartogatott nekem és a családomnak, mint hittem volna. Egy London melletti tanyán nőttem fel, egész életemet a természet közelségének szenteltem. Gyógynövényeket gyűjtöttem, zöldségeket, gyümölcsöket gondoztam, míg az anyám az állatok tartásával foglalkozott. Mindezt az apám csekélyke, munkásként szerzett pénzéből próbáltuk meg biztosítani, akit idővel egyre kevesebbet láttam a munkája miatt... Majd egyszer csak jött egy levél, miszerint egy üzemi balesetben életét vesztette. A végkielégítésnek, vagy kárpótlásnak nevezett összeg még arra sem volt elég, amit apám eredeti fizetéséből meg tudtunk valósítani, így aztán szépen lassan teljesen elszegényedtünk. S ilyen körülmények között talált meg minket a nagy háború, ami később első világháborúként vált ismertté. A legtöbb, korombeli lányhoz hasonlóan nekem is el kellett végeznem egy ápolónői tanfolyamot, ám az ott szerzett barátnőim közül én voltam az egyetlen, akit néhány hónappal később valóban kivittek a frontra, méghozzá Franciaországba. Egy gőzhajó szállított át a tengeren, ahol egy hasmenéses járvány pusztított, így aztán azonnal hasznát vettem annak a tudásnak, amit az otthoni erdőben magamba szívtam, s nem volt ez másként a hadi kórházban sem, ahová végül beosztottak. Tizenöt éves voltam ekkor, és hosszúú-hosszú ideig nem történt semmi különös. Persze, sok borzalmas dolgot láttam, de a hitem kitartott.
A sok-sok sérült között azonban akadt egy, aki nagyon is felkeltette az érdeklődésemet. Egy fiatalember, aki sokkal gyorsabban gyógyult az átlagosnál. Bármennyire is tűrtem, hogy olyan negatívan viselkedjen velem, ahogyan csak akart, egy idő után csak megtörtem, és felfedte előttem az igazat: az az Alex nevű férfi egy vérfarkas volt. Olyasvalami, amiről addig csak az akkoriban divatossá váló kísértethistóriákban hallottam. Eleinte nem igazán tudtam eldönteni, mit is kezdhetnék szorult helyzetemben, de aztán fogtam magam, és eldöntöttem, hogy megtartom a titkát... Ám ezért cserébe semmit sem kérhettem tőle. Nem sokkal később pedig közbenjártam a kórház vezetőjénél, aki a seb súlyosságára hivatkozva leszerelte a fiatal katonát, és hazaküldte. El sem köszönt tőlem, pedig ennyit, úgy gondolom, igazán megérdemeltem volna azért cserébe, amit érte tettem, de mit is mondanak manapság? Ilyen az élet.
Nem sokkal a távozása után azt vettem észre magamon, hogy egyre jobban és jobban kötődöm az erdőhöz, ami a kórház körül húzódott. Egyre több és több időt töltöttem ott, mire végre, valahára meghallottam a hívást. Egy hívást, amit nem tudnék mihez hasonlítani. Olyasféle késztetés volt ez, amit egyszerű ember talán sohasem tapasztalhat meg, legalábbis olyan biztosan nem, aki nem kötődik olyan odaadással a természethez, mint ahogyan én kötődtem egészen kis korom óta. Aznap, amikor végül válaszoltam a hívásra, egy belülről fakadó hang új életet kínált nekem. Egy életet, ami sokkal közelebb áll ahhoz, ami után vágytam, főleg az Alexszel való találkozás után. Elaludtam az erdőben... És teljesen másként ébredtem. Minden megváltozott bennem. Amint lehetőségem nyílt rá, elhagytam a kórházat, és új életet kezdtem. Sajnos, már nem volt hová hazatérnem, mivel időközben az édesanyám is elhunyt, így már nem volt kihez hazatérnem... Így jártam a világot, ahogy tudtam, és ilyen-olyan alkalmi munkákból tartottam fent magam, természetesen a második világháborúban ismét ápolónak álltam, hogy segítsem azokat, akiknek szükségük van a támogatásomra. Mint később megtudtam, akkor és ott a francia erdőben, úgynevezett driád lett belőlem, bár az első időszakban még nem igazán értettem, ez mit is jelent rám nézve. Idővel azonban minden kikristályosodott az elmémben. Sok-sok évvel később elvégeztem a szükséges iskolákat, és sok más nőtársamhoz hasonlóan egyetemre mentem. Orvos lettem, olyasvalaki, aki a régi gyógypraktikákat szívesen ötvözi mindazzal, amire a modern technika képes.
A diplomával a kezemben ismételten felkerekedtem. ezúttal egy Amarant Forest nevű városba jöttem, mivel úgy hallottam, ezen a helyen a megszokottnál több driád és vérfarkas él. Abban bíom, hogy ők talán segíthetnek a képességeim továbbfejlesztésében, igaz, mindenekelőtt meg kellene találnom őket.